Ha bármilyen betegséggel kapcsolatban bármely egészségügyi intézmény közelébe kerülünk, úgy hívnak minket: páciens. De mit jelent ez a szó? Azt jelenti: türelmes.

Egy páciens türelmesen végigüli a rendelést, türelmesen végigjárja a vizsgálatokat, türelmesen meghallgatja a diagnózist, készségesen elfogadja az orvos által mondottakat, szedi a felírt gyógyszereket, szorgalmasan jár a kezelésekre, nem kérdez, nem panaszkodik. Egy páciens örömmel kiadja saját kezéből az orvos kezébe az életéről való döntés jogát, mérhetetlenül bízva a fehér köpenyes tévedhetetlenségében – és ha valami balul sül el, legfeljebb sajnálkozik: pedig a doktorok mindent megtettek…

Régen, mikor még az orvosoknak volt idejük, és mikor még az ápolók elsősorban apácák voltak, ez talán jól is volt így. Akkor még egy orvos napi munkáját a gyógyítás és az önképzés töltötte ki, az apácáknak nem volt családjuk, nem voltak otthoni problémáik – egy másik időben, egy másik világban. Ma azonban egy átlagos orvos munkaidejének több, mint egyharmadát tölti el adminisztrációs feladatokkal, értekezletekkel – s a papír hegyek között elveszik a beteg, eltűnik az ember, csak néhány statisztikai adat marad arról, ki is vagy, vagy ki voltál. Az ápolóknak és nővéreknek ma – akarva-akaratlanul – családi és megélhetési gondjaikkal terhelve kell munkájukat elvégezni, betegekről gondoskodni. Alig jut idejük egy-egy betegre, hiszen a beteg sok, az ápoló kevés – már az is csoda, hogy egyáltalán ilyen szinten képesek ellátni feladataikat.

Ebben a helyzetben, ha egészséges akarsz maradni, vagy egészségedet vissza szeretnéd kapni, ne adj’ Isten az életedet kívánnád megóvni: nem lehetsz páciens. Saját érdeked, hogy a saját életed és egészséged megmaradjon, neked is tenned kell hát ezért, mégpedig aktívan.

Egészséged és életed védelmében tehát nem viselkedhetsz páciensként, gyógyulásod és életben maradásod többé nem kizárólag az orvosok felelőssége. Egyenrangú partnerként, társként kell részt venned – és mint bárhol, ahol egyenrangú fél vagy, jogaid és kötelezettségeid is vannak.

De mi különbözteti meg a pácienst a partnertől?

A páciens, ha nem ért valamit, tudomásul veszi – a partner viszont kérdez. A páciens készségesen elfogadja a legelső diagnózist – a partner másod-, vagy harmadvéleményt is kér. A páciens mindenhatónak hiszi az orvosokat – a partner embernek látja őket, akik akár tévedhetnek is. A páciens mérlegelés nélkül elfogadja az orvosi döntéseket – a partner mérlegel, és a mérlegelést követően hozza meg döntéseit.

Láthatod, hogy egyszerűen megkülönböztethető a két magatartás-forma, azonban nem mindegy, hogy te hogyan viselkedsz: az életed is múlhat rajta.

Tény ugyan, hogy a jelenleg praktizáló orvosok többsége még mindig a páciensi magatartásformát tartja követendőnek – bizalmat kérnek tőled, nem szeretnek kérdésekre válaszolni. Saját tapasztalatom is igazolja, hogy gyakran kezelnek úgy bennünket, mintha mi semmit sem tudhatnánk saját testünk működéséről. Érthetetlen ugyan, hiszen egy partnerrel még a feladatokat is meg lehetne osztani, így sok felesleges munkától kímélnék meg saját magukat – az együttműködést azonban a legtöbb orvos alapvetően csak a te részedről igényli.