Van egy rossz hírem számodra. Bármi is okozza a panaszod, ha az első orvos, akinek előadod, tévesen diagnosztizál, később a többi orvos nagy valószínűséggel az első, téves diagnózis nyomán fog járni, téged kezelni, pontosabban: félre kezelni.
Ugyanis ha valamelyik orvos megállapította (szerinte megalapozottan és helyesen) a téged kínzó betegséget, a többi orvos ettől kezdve tényként fogja ezt kezelni. Függetlenül attól, hogy a megállapítás megalapozott volt-e, helyes volt-e, derült-e ki azóta plussz információ, függetlenül attól, hogy a diagnózist felállító orvos szakorvos volt-e: következetesen ugyanazt a betegséget fogják kezelni. Akkor is, ha nem az a bajod. Akkor is, ha ebbe a tévedésbe kerül az egészséged. Vagy az életed.
Lehet, hogy csupán egy helytelen vérnyomásmérés következtében nyilvánítanak magas vérnyomásos betegnek, de a többi orvos akkor is magas vérnyomásosként fog kezelni, ha soha többé nem lesz magas a vérnyomásod. Ez azt jelenti, hogy akkor is vérnyomáscsökkentőket fogsz kapni a kórházban, ha más betegség kapcsán befekszel, ha nem is magas a vérnyomásod – persze, visszautasíthatod a vérnyomáscsökkentő szereket, de csak akkor, ha az orvos egyáltalán tájékoztat róla, hogy olyat is kapsz.
De lehet szó számos más betegségről is, a helyzet mindenhol ugyanaz.
Szabályos ez így?
Természetesen nem szabályos – hiszen az alapvető betegjogokkal ütközik. Minden embernek joga van a megfelelő kivizsgáláshoz, valamint a gyógyulásához szükséges kezelésekhez – így ez a magatartás közel sem szabályos.
De hogy érthetőbb legyen, és talán még elképesztőbb, az összehasonlítás alapjául ismét a büntetőjogot veszem alapul.
Magyarországon csak az tekinthető bűnösnek, akit egy büntetőeljárás során a bíróság jogerősen, kétséget kizáróan bűnösnek ítélt az adott, büntetendő cselekmény elkövetésében. A büntetőeljárás során számtalan bizonyítási eljárás folyik le: nyomokat rögzítenek, tanúkat hallgatnak meg, szakértőket rendelnek ki, és csak mindezek ismeretében mondja ki végül a bíróság, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem.
Ezzel ellentétben a mai betegségügyben elegendő egyetlen orvos tévedése – ellenbizonyításnak helye nincs.
Tehát: míg egy köztörvényes bűnözőnek valóban joga van a törvényes eljáráshoz, a bizonyítékok megismeréséhez, addig egy betegnek mindehhez csak papíron van joga.
Mi ennek az oka?
Nos, ennek a borzasztó helyzetnek számos indoka van – valódi, érthető és elfogadható oka azonban egy sincs.
Az ismert indokok, és a személyes véleményem:
A pénzhiány: ez a leggyakoribb indok, amit felhoznak a kivizsgálások hiányára, kevés a pénz az egészségügyben, nincs elegendő forrás a megfelelő diagnózisokra. Ez valóban így van, kevés a pénz – de személyes meggyőződésem az, hogy rengeteg felesleges kezelést végzünk el téves diagnózisokra alapozva – vegyük csak azt a rengeteg magas vérnyomásra adott gyógyszert, amit olyanok kapnak feleslegesen a kórházakban, akik a valóságban nem szenvednek ettől a betegségtől.
Az időhiány: ez a második leggyakoribb indok, az orvosoknak nincs elég idejük a vizsgálatokra, már így is rengeteget túlóráznak, ügyelnek, stb. Személyes véleményem erről az, hogy ma egy orvos munkaidejének jelentős részét az adminisztráció teszi ki, és nem a gyógyítás – valamint az előző pontban már jelzett, olyan tévesen diagnosztizált betegek téves kezelésével, amit helyes diagnózissal egyszerűbben, rövidebb idő alatt, hatékonyabban lehetne kezelni.
Az érdektelenség, a fásultság: erről az indokról ritkán beszélünk, de létezik. Az orvosok, akik az előző pontokban felsorolt, és egyéb okokból helytelen diagnózis alapján helytelen kezelést folytatnak, nem érhetnek el sikert a gyógyításban, csak kudarcot. Az örökös kudarc pedig fásulttá, érdektelenné teszi az embert, s így az orvost is. Ugyan érthető, de ez az indok sem elfogadható – hiszen elkerülhető lenne az a rengeteg kudarc megfelelő diagnózissal.
A beteg nem mondja el pontosan, mi a baja: ez valóban gyakori indok, azonban fontos figyelembe venni, hogy az orvos képzett, a beteg nem. Az orvos kérdezhetne, pontosíthatna, ugyanúgy, ahogy a bíró a bíróságon. Az orvos ismeri a betegségeket, azok tüneteit, a beteg nem – így személyes véleményem szerint az orvos feladata lenne rákérdezni, ha valami nem világos a számára a tünetekkel kapcsolatban.
Figyelembe véve, hogy a diagnosztikai eszközök az elmúlt évek során rengeteget fejlődtek, kifejezetten hibának, sőt, bűnnek tartom a megalapozatlan diagnózisokat, a valóban szükséges vizsgálatok elmulasztását.
A kérdés csak az, vajon hány ember egészségébe, életébe kerül ez a magatartás?
Te mit gondolsz erről? Oszd meg velem bátran! Figyelj, a folytatás hamarosan következik!
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!